A Momentum egyértelműsítette, hogy aránytalan választási rendszert javasol. A pártnak a hvg.hu-n kifejtett indoka, hogy arányos rendszerben előfordulhat, hogy „nem jön létre kormányképes erő”. Jó érv lenne, kivéve hogy ugyanez megtörténhet aránytalan szisztémában is. Idén az Egyesült Királyságban, ahol aránytalan a rendszer, nem jött létre kormányképes erő, így a Konzervatívok kénytelenek voltak kisebbségi kabinetet alakítani. 

A Momentum logikája szerint a választópolgároknak azért kellene lemondaniuk arról a jogukról, hogy megkapják a nekik járó képviseletet a parlamentben, hogy a pártoknak könnyebb legyen kormányt alakítani.

Ami aztán vagy sikerül nekik, vagy nem. A legfőbb probléma, hogy minket, választókat senki nem óhajt megkérdezni arról, hogy hajlandóak vagyunk –e lemondani a jogainkról. Az Alaptörvény még meg is tiltotta, hogy mi döntsünk a választás módjáról, így csak annyi vigaszunk maradt, hogy vitatkozni még szabad róla. 

Akkor vitatkozzunk!

A vitánk arról szól, hogy a szavazók akarata érvényesül –e a választáson, vagy helyette maga a rendszer dönti el, ki mennyi parlamenti képviseletet kap. Röviden: arányos, vagy aránytalan a szisztéma. 

A Momentum aránytalan rendszert akar, amely szerintük „arányosabb”. Utóbbira azonban nem tudnak bizonyítékot felmutatni! Érveik vannak, de ezekben összekeverik a szezont a fazonnal. Vagyis a választási eredményeket a választási rendszerekkel. Előbbiek esetében valóban látunk aránytalanabbakat, meg arányosabbakat, utóbbiak esetében ilyen nem létezik. Íme egy példa: a 2002-es és a 2006-os választás eredménye arányosabb volt, mint az 1990-esé és az 1994-esé. A Momentum logikája szerint ebből az következne, hogy az előző magyar választási rendszer arányosabb volt, mint az előző magyar választási rendszer. Vagy aránytalanabb, ha fordítva nézzük. 

Ami aránytalan, az aránytalan

A BBC a brit típusú választási rendszerre utalva így fogalmazza meg az aránytalan szisztéma lényegét: „nincs egyértelmű kapcsolat a szavazatok és az elnyert mandátumok között” (There is no straightforward relationship between votes and seats won). A választás eredménye mindig egyértelmű: pontosan tudjuk, melyik párt, mennyi voksot szerzett. Aránytalan rendszerben viszont ennyi információ kevés ahhoz, hogy tudjuk, ki mennyi mandátumot kap, mert a pártoknak nem a szavazataik alapján osztják a képviselői helyeket. A rendszer kiszámíthatatlan. Néha csak kicsit, máskor nagyon, megint máskor rettenetesen aránytalan kimenetelt hoz.  

Ha elegendően nagy minta alapján összehasonlítjuk két aránytalan rendszer eredményeit, akkor azt látjuk, hogy hol az egyik, hol a másik kimenetel aránytalanabb. Az adatok egyetlen következtetést támasztanak alá: egyik aránytalan szisztéma sem arányosabb/aránytalanabb, mint a másik. Mind simán csak aránytalan. Nagy meglepetés volna, ha a Momentumé lenne az egyetlen kivétel! 

Ami arányos, az arányos

Arányos rendszerben viszont az eredmény mindig arányos. Nincs kivétel! Hogy értsük miért, érdemes felidézni, mi 

az arányos rendszer: amennyiszer egy parlamentbe bekerült párt több szavazatot szerez, mint egy másik, annyiszor több mandátumot osztanak neki.

Tessék nyugodtan ellenőrizni bármely németországi, osztrák, vagy épp norvég választás eredményein. 

Szemben a Momentum állításával, erre van bizonyíték.

Mivel az eredmény mindig arányos, nincs értelme „arányosabbról” beszélni. Ahogy nem létezik „derékszögűbb” háromszög, ugyanúgy nincs „arányosabb” választási rendszer. Arányos viszont van. Ha egy ilyen rendszerben kétszer annyi választó szeretné, hogy őt Körtepárt képviselje, mint Almapárt, akkor Körtepárt valóban kétszer annyi képviselővel lesz jelen a parlamentben, mint Almapárt. 

Az arányos rendszer az egyetlen, ahol a szavazói akarat alapján osztják a mandátumokat.

A Momentum nem ilyet akar, hanem olyat, ahol nem a szavazói akarat dönt. A pártnak joga van ehhez. 

A baj az, hogy nekünk, választóknak nincs jogunk dönteni, milyet akarunk.

Egyelőre ez a helyzet.

Ráadás

A Momentum bírálja az Elektor.hu módszerét, amely alapján az 1994-es választás eredménye aránytalanabbnak mutatkozik, mint a 2014-es. Előhoznak egy számítási metódust, amely alapján a helyzet, hajszál híján ugyan, de épp fordítva áll. 

Az ő módszerük azonban megfeledkezik a kisebbség – többség kérdéséről. Mind a szavazatok, mind a mandátumok arányánál ugyanis van egy kitüntetett érték: az 50 %. Ami alatta van, az a kisebbség, ami fölötte, az a többség. 

Ha egy párt a szavazatok 24,7 %-ával kap 42,7 %-nyi mandátumot (MDF, 1990) az mind a Momentum, mind az én módszeremmel jobban hozzájárul az eredmény aránytalanságához, mint amikor egy párt 33 % szavazattal kap 54 %-nyi képviselői helyet (MSZP, 1994). A kettő között azonban van egy minőségi különbség. Míg az MDF a szavazatok kisebbségével a mandátumok kisebbségét kapta meg, addig a szocialista párt a voksok kisebbségével jutott mandátumtöbbséghez, és így hatalomhoz.  

Aránytalan választási rendszerben ez bármikor megtörténhet, a Momentum által javasolt szisztémában is! Ennél súlyosabban aligha lehet torzítani a választói akaratot. Az arányos rendszer viszont, korlátozott mértékben ugyan, de garanciát ad arra, hogy csak többségi támogatással kerülhessen hatalomra egy politikai erő. Miután a parlamenti küszöböt el nem érő pártok szavazatait törlik a rendszerből (itt írtunk róla, hogy ez miért elkerülhetetlen) kialakul a végeredmény végeredménye.  

Arányos rendszerben biztos, hogy csak olyan politikai erő kerülhet hatalomra, amely megszerezte a parlamenti pártokra eső voksok többségét.

Ez is minőségi különbség. Ha pedig a bejutási küszöböt elegendően mélyre húzzák, akkor szinte biztos, hogy a mondat úgy is helyes: arányos rendszerben csak olyan politikai erő kerülhet hatalomra, amely a választáson megszerezte a szavazatok többségét. 

A választópolgárok szempontjából egyértelműen létezik jó és rossz rendszer. Jó az, ha az ő akaratuk dönt, rossz az, ha nem.

Tessék választani!