Ha a Fidesz valaha leváltható a hatalomból, akkor annak módja a területfoglalás. Akár egy stratégiai játékban: az ellenzék hódítson el minél több várost, polgármesteri posztot, egyéni képviselői helyet, hogy legyen honnan támadni a Fideszt.
A kormánypárt sem a 2010-es elsöprő sikerével kezdte átvenni az irányítást az ország felett, hanem a 2006-os önkormányzati választáson. Már akkor letarolták az országot, megteremtve ezzel a későbbi hatalomátvétel lehetőségét.
Önkormányzati választáson könnyebb.
A területfoglalás működik az Egyesült Királyságban, és működhet Magyarországon is.
A hétvégi hódmezővásárhelyi választás jó példa arra, hogyan működik a magyar választási rendszer. De csak egy példa.
A hétvégén az első variációt láttuk. A választók jelentős része előre tudta, hogy az lesz a polgármester, akire a többség szavaz. Ez igazságosnak tűnik, mert valóban igazságos. Így volt értelme szavazni.
A relatív magas részvételi arány egyik oka az intenzív kampány volt, a másik a csupán két esélyes jelölt. Előbbihez egyebek mellett arra volt szükség, hogy a hódmezővásárhelyi választás egyedülálló volt: egy adott időszakban csak erre figyelt az ország. Az utóbbi feltétele pedig az volt, hogy az összes ellenzéki párt megállapodott egyetlen jelölt támogatásában.
Az országgyűlési választáson az első feltétel biztosan nem teljesül. A figyelem megoszlik majd a 106 körzet között, lehetetlenné téve, hogy a kampány intenzitása egy-egy kerület átlagában akár csak megközelítse azt, amit a hétvégén láttunk. Ráadásul a hódmezővásárhelyi részvételi arány csak a többi önkormányzati választáshoz képest volt szokatlanul magas. Az országgyűlési választásokhoz képest átlagosnak mondható.
A második feltétel legfeljebb néhány körzetben teljesülhet, országosan biztosan nem. Hiába állapodnak meg a baloldali pártok egy közös jelöltben, a Jobbik ennek a koordinációnak nem lesz része. Így a 106 körzet túlnyomó többségében legalább három esélyes, vagy annak tűnő jelölt lesz majd. Ami azt jelenti, hogy a voksok kisebbségével is lehet nyerni.
Az elektor.hu oldalon tavaly januárban megjelent elemzésben ezt írtuk:
Minden aránytalan választási rendszerre érvényes egy matematikai összefüggés: minél inkább két-pártrendszer, annál kevésbé aránytalan az eredmény. A jelenlegi magyar szisztémában is előfordulhat, hogy a többség akarata dönt, és a mandátumok aránya hasonlít a szavazatokéhoz. Azonban ennek feltétele, hogy körzetenként csak két esélyes jelölt legyen. Ahhoz pedig az összes jelentős ellenzéki erőnek (JOBBIK, MSZP, DK, LMP, stb.) meg kell állapodnia egymással legalább a körzetek 80 %-ban. Ennek ma nyomát sem látjuk, így:
A hétvégi választás mégis komoly hatással lehet az áprilisira. Az ellenzéki szavazóknak hitet és önbizalmat adhat, a Fidesz támogatóit pedig megijesztheti. Ezek együttes következménye a 2014-esnél magasabb választási részvétel lehet.
Másrészt tovább nőhet a nyomás az ellenzéki pártokon arra, hogy állapodjanak meg minél több körzetben. A választók jelentős része megtanulta, hogy ha két jelölt van, akkor igazságos lesz az eredmény. Kérdés, hogy lesz –e erejük arra, hogy a pártokat belekényszerítsék egy olyan helyzetbe, amely biztosítja az egy körzet, egy esélyes ellenzéki jelölt feltételének teljesülését?
Név: Bánovics Attila
Email: info@elektor.hu
