A szöveg a kihallgatás hangfelvételének leirata. Változtatás nélkül közöljük.

 - Magunkra vagyunk, maradtunk. Akkor, így jegyzőkönyvezésen, nélkül. Hogy volt? A láncszavazás.

 - Jegyző nélkül, persze? Nem kell ám úgy ledeklarálni engem, tudom, hogy magnóra veszitek az egészet, hé, porkolábok! Kagylóztok, mi? Egyébként meg nem arról vagyok hírhedt, hogy néma legyek, mint hal a fűbe, hiszen rendesen olyan volt az egész, mint abba a műsorba a tévén, mer' ugye nagy dolgok ezek, mágia. Egyszerűen mondva, becsaptak. Vagyis hát a Kopasz ...

 - Ő volt az, akit? A fűrésszel? Maga?

 - Mér', mit tettem volna? Hívjam meg tán kerti partizni? Gyertyafénnyel? Elmondom én az egészet részleteibe, mer' csak úgy áll össze a gép. Múlt héten elmentem a Kopaszhoz, a falu végére, a telepre. Magának is ott kellett volna lennie ...

 - Még csak! Hiányzott volna!

 - Én odamentem. Alig tudtam átverekedni magam a négy kölkén, komoran mondom, nem beszélve az udvarba szétdobált ajtókról, meg ablakokról, valami bontásból származhattak, el akarta tüzelni, biztos is, a lényeg, hogy bementem a házba. Házba? Mindegy! Mondom neki, hogy mér’ jöttem.

 - Üjjé' le - hörgi ez vissza, közbe fölszívta az orrát, és akkorát csullantott a padlóra, hogy csak laffant. Na, én meg mondom, nemhogy nem ülök le, de hozzá se érek semmihez, mer' elkapok valami kórságot.

 - Szavazás lesz. Hány embert tudsz összeszedni? - kérdezem tőle, miközben állunk így egymással szembe.

 - Akár ezeret is - feleli a Kopasz.

 - Tehát jó, ha százat.

 - Mondom, ezeret! - kiabálja. Már holnapra.

 - Tehát egy hét alatt. Vasárnap lesz a szavazás, úgyhogy csipkednünk kell magunkat, mer’ lemaradunk mind a borravalóról!

  - Hogy a fizetség? - kérdezi.

 - Harminc ezret mindenkinek, aki becsülettel részesül - felelem én. Ha nyerünk, megsütünk egy ökröt, és olyat mulatozunk, mint a júliusi Cézár.

 - Egy pillanat, egy pillanat! Maga harminc ezret? Nekik fejenként?

 - Persze! Minek néz engem? De a végén csak háromezret kaptak, tudja, egy kis nyelvpótlás, meg ilyenek, mondjuk, az is pazarlóba ment, de azt maga pontosan tudja. Na! Mondja nekem a Kopasz, hogy:

 - De nem lesz ám úgy jó, ahogy a legutóbb.

 - Mer' mi volt?

 - Há' maga akkó' még nem vót itt, de ezek úgy belehúzták a csőbe a fajtáját, hogy még! A végén a centristák meg vitték a posztót - most utánzom a stílusát, érti ugye? Így adta elő a Kopasz. Na, mondom neki, vagyis kérdezem tőle, hogy ...

 - Láncszavazás volt az is?

 - Ahhát!

 - Ott nem lehet hibázni. Úgy csinálták, ahogy kell?

 - Ahogy köll.

 - Bemegy az első pofa, az nem szavaz - magyarázom. Kihozza magával az üres lapot, megkapja a második. Mi kitöltjük, az beteszi a bal zsebébe, bemegy, ő is kap egy lapot.

 - Ahogy mondja.

 - Ott aztán a fülkébe az üres lapot beteszi a jobb zsebébe, a balból meg előveszi, amit kitöltöttünk. Beleteszi a borítékba, és bedobja a ládába.

 - Úgy ám!

 - Aztán meg kijön, zsebébe az üres lappal, elvesszük tőle, kitöltjük, odaadjuk a következőnek, és ugyanez újra. Láncszavazás, nem? Akkor mi a káka?

 - Há' jópofa vót ammá' biztos, merhogy bemen' a' ember a fülkébe, zsebibe a’ üres cédulával, ahogy köll, aztá' jól megnyálazza a borítékot, bezárja, és bedobja a dobozba - komoran mondom, fel is röhögött a Kopasz, ahogy mesélte. Én viszont nem értettem.

 - Hol itt a bonyodalom? - kérdezem tőle.

 - Há' a’ üres borítékot dobták a dobozba! - megint röhögött, aztán azt mondja: Amire hazamentek még ott vót mindeniknek a zsebibe' a kitőtött cédulája!

 - De mér' az üres borítékot? - kérdezem. Mire a Kopasz elmagyarázza, szó szerint így:

 - Mer' a Lakatos asszonta nekik, hogy úgy köll! Az ügyvéd úr meg, az, aki kitőtötte mindeniknek egyenkint a szavazókat, lényegébe' akkoriba' ő vót az, ami maga most, az asszitte, hogy minden rendbe', de ez a Lakatos, aki akkoriba' az vót, ami most én, rosszul magyarázta a' embereknek a dógot, már ha akarom, persze, mer' egyébként direkt vót, ammá' egyszer biztos.

 - Tehát még a Kopasz? Szólt előre, hogy a dolog balul?

 - Csak a figyelem elkerülése végett. Így akarta előadni, hogy másképpen csináljuk. Azt mondta, hogy ...

 - Most má' mindenik emberünknek van mobilja! Bekűggyük őket, lefotózzák vele a kitőtött cédulát, aztá' a képet megmutatják nekünk, még gyülekeznünk se köll! Idejönnek, megnézzük a képet, aztá' ha rendbe', má' kapják is a jussukat.

 - Ez jó ideál! - mondom, mer' nekem is izzadt a tenyerem az egésztől, hogy ott kell parkolni a szavazóhely mellett, instrápolni őket, nem beszélve, hogy megláthatják az egész kompániát, aztán meg idézetet kapunk a szavazási bizottsághoz, és nekem nem hiányzott, hogy a végén felfüggesszenek. Ha viszont úgy csináljuk, ahogy ő kidolgozta, akkor nem kell üres lap, az ikszeket bekapargatják ők a fülkébe, lefotózzák, aztán elhozzák nekem megmutatni. Tévedés kirázva! Még azt is megkötöttem, hogy mindegyiknek a saját telefonjával kell fotózni.

 - Akkor? Mi volt a hogyan?

 - A Kopasz tényleg odahozott vagy ezer embert, de a végén mégis a centrista jelölt tarolt. Sőt, fölényesen!

 - De most biztosan, tehát üres borítékok az urnák nem. Meg ilyen érvénytelen szavazatot is. Megnézettem, csak néhányat. Hogyan?

 - Komolyan mondom, én se jövök rá sose, ha valamelyik ki nem köpi, mer' persze estére az összes melegrészeg volt, és akkor, hoppá! Az egyiknek megnyílt a lelkiismerete. Szóval, a következőképpen. Bement az első a fülkébe, behúzta az ikszet, ahova kellett, lefotózta, kijött. De a szokás hatalmas, ugye? Hozta magával a kitöltött lapot, érti? Amit lefotózott! És adta oda a következőnek. Az is bement, megismételte a processzúrát. Az egész banda ugyanazt a szavazólapot fotózta!

 - A keservesét! És maga ezután volt? Elment?

 - De úgy ám! Másnap elmentem hozzá. El én! És látom az udvarba, hogy az ajtókat, meg az ablakokat addigra felhasogatta. Nyilvános, hogy a centristák diktálták a szálakat, és jól fizettek a Kopasznak, mert még ott hevert a fűbe a zsír új Stihl.

 - Jézusom!

 - Nem csámcsogtam rajta. Mire beértem a házba már pöfögött a motor, akkora hangja volt, hogy nem is hallottam a sikoltozást, az egyik asszony jobbra, a másik balra, a kölkök meg a lábam mellett, csak úgy tekeregtek kifelé! A Kopasz viszont nem mozdult. Vigyorogva összekulcsolta maga előtt a kezét, aztán lassan előredőlt és térdre ereszkedett. Ezért vágtam le először a fejét.

 - Uramisten!

 - Mondja, elnök úr, mennyit kapok én ezért?

 - Képviselő úr, képviselő. Listán bejutottam. De maga szólítson csak nyugodtan Ákos bátyámnak. Megoldjuk a dolgot.

 - De Ákos Bástyás …, elnököm úr! Tudnom kell, hogy hány év?

 - Az a helyzet, hogy ha egyenes szándékból elkövetett emberölésnek lesz véve a dolog, akkor úgy tizenkét, de ha hirtelen felindulásból ...

 - Az súlyosbitófa, mi?

 - Épp ellenkezőleg! Elintézzük, nincs mit félni. Hirtelen felindulásból kijöhet hat évvel. Börtönfokozat, harmadolva. Mint a Kopasz, érti? Úgyhogy négy év. Megússza.

 - Négy évet kapok? A Kopaszér’?

 - Én is négy évet kaptam. A választóktól! De tegyük félre a tréfát, mi ott állunk maga mögött. Teljes mellszélesség! Viszont nekem most már mennem. Tudja? Tartjuk a kapcsolatot.

 - Van a cipőjén valami Bástyás-elnököm.

 - Hogy mi? 

(Hé! Engedje!) (Engedje el!) (Nyissátok ki az ajtót, fiúk (Szállj le róla!), vagy legalább törjétek be!) Fakabátok! (Hozzad már a kulcsot!) Na? Képviselős úr! Érzed a fémet a nyakadon, mi? (Zsóti, te elöl bilincselted meg az őrizetest?) Vörös vagy, mint a piás pulyka. Hörögjé', hörögjé'! (Maga mondta, főtörzs, hogy elöl kell!) Gyerünk! Most nem pörög a nyelved, hanem kileffen, mi? (Én úgy értettem, hogy elöl, az irodába.) Ha te is megmurdálódsz, majd kapok legfeljebb még négyet. (A kezét üssed, a kezét, akkor elengedi!) Mi van, bátyó úr? Tán nem tudsz számolni? (Persze, azér', mer' ő fatörzs megmagyarázhatja! Pedig az elöl, az elöl.) Kétszer négy, az nyolc! Nekem nyolc. Neked nyóc! Hörögjé', hörögjé'! (Tomikám, állítsad már le!) (Mit?) (Ne féljen, kébvizselő úr! Mengyá leszedjük magáról!) (Állítsad már le, Tomika, azt a hogyishíjjjákot!) (Azt! A felvételt, na!)