1994-ben az MSZP és az SZDSZ a koalíciós szerződésben vállalta, hogy arányosítja a választási rendszert. De nem arányosították.
A ’90-es években a Fidesz és a KDNP is támogatta az arányos választási rendszer bevezetését.
A német példa cáfolja, hogy a kormányozhatósághoz szükség lenne „túlnyerésre”.
Arányos választási rendszerben visszalőhet, ha árokásással, gyalázkodással, hazudozással próbálja valamelyik párt letaposni a többit.
Dr. Szigethy István 1990 és 1998 között volt az SZDSZ parlamenti képviselője. 1994-től részt vett az alkotmány-előkészítő bizottságnak és a választási rendszerrel foglalkozó albizottságának a munkájában. Abban az időben kidolgozott egy választási rendszert, amely arányos volt, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy törvény legyen belőle.
- Miért kezdtek el akkor egy új választási rendszeren dolgozni?
Benne volt az 1994-es koalíciós megállapodásban. Eszerint arányosítani kellett a választási rendszert, illetve ennél is nagyobb hangsúllyal elő kellett készíteni az új alkotmányt. Sajnos mindkettő meghiúsult a szocialista párt egy vezetői csoportjának rövidlátása miatt.
Magyarországon az első két választásnál jelentős túlnyerés volt, ami nem volt összhangban a választói akarattal. Az MDF 1990-ben 24 % szavazatért kapott 42 % mandátumot. Még abszurdabb volt a ’94-es eredmény, amikor az MSZP-nek nem volt egyharmados szavazati aránya sem, azaz több mint kétharmad ellenük voksolt, mégis a párt abszolút többséget kapott a parlamentben.
Még a koalíciós tárgyalások idején egy külföldi professzor részletesen bemutatta nekünk a német választási rendszert, ami nagyon rokonszenves volt, megoldást kínált. Ugyanis a ’89-es magyar választójogi törvénynél az úgynevezett „túlnyerés” beépítésének az volt az indoka, hogy biztosítsa a kormányzóképességet a legnagyobb párt számára. A német példából kiderült, hogy ez teljesen fölösleges óvatosság, tekintve hogy az arányos német rendszer kitűnően működik. Ott is vannak egyéni és területi listás képviselők, mégis tisztán arányossá tették a választási rendszerüket. Igazolták, rá lehet bízni a választókra, hogy meghatározzák, milyen összetételű parlamentet akarnak.
Sőt, az arányos rendszer nemcsak jól működik, de van fontos mellékhatása is: a pártoknak eleve le kell mondaniuk arról, hogy túlnyeréssel aránytalan hatalmat szerezzenek. Ezért koalícióképesnek kell lenniük.
Az arányosság a politikai kulturáltság egyik legfontosabb ösztönzője. Beszélni lehet szép elvekről, de erősebb, ha ott van kőkeményen a jogszabály. Ha te olyan szörnyű módon viselkedsz, hogy mindenkivel összeveszel, akkor hiába érsz el relatív választási első helyet, nem lesz, aki szóba állna veled koalíciókötéshez. Ezzel elvágtad az esélyét, hogy kormányra kerülhess.
- Magyarul egy ilyen rendszerben a pártoknak, ha tetszik, ha nem, együttműködőnek kell lenni?
És kulturáltan kell viselkedniük saját érdekükben is. Tehát egyrészt
Németországban sincs túlnyerés, mégis biztosított a stabilitás.
Az arányos választási rendszer lényege, hogy a parlamentbe került pártok a szavazataik egymás közötti arányában kapnak képviselői helyeket. Valamivel többet, mint amennyi a szavazatszámuk alapján járna, mert a választási küszöb miatt kiesett mandátumokat is el kell osztani, de szintén abban az arányban, ahogy a szavazatokat kapták.
Az arányos és vegyes rendszer lényege, hogy úgy tekinti az egyéni mandátumokat, mintha azokat az adott párt az országos listáján kapta volna. Kicsit leegyszerűsítve: kiszámítják, hogy egy mandátum megszerzéséhez átlagosan hány szavazat szükséges, majd minden párt országos listás eredményéből levonják az egyéniben már megszerzett mandátumaikra átlagosan eső szavazatszámot, és csak a maradék vesz részt az országos listás mandátumok elosztásában. Ebben értelemszerűen nem lehet szerepe az egyéni töredékszavazatoknak.
Több évtizedes gyakorlat igazolja, hogy ez biztosítja az arányosságot.
- Önnek volt saját javaslata a ’90-es években, hogyan került ez az albizottság napirendjére?
Nem szokványos történet. Az SZDSZ ugyanis eredetileg a másik albizottságba delegált, amelyik a népszavazással foglalkozott. A választójogi albizottság KDNP-s tagja, Dr. Rubovszky György viszont már ismerte a modellemet, és ő hívta fel a figyelmet rá ’96 februárjában. Meghívtak, mutassam be. Így tehettem le a javaslatot egyfajta arányos választási rendszerről, ami az én szellemi termékem volt, a német rendszernek a magyar viszonyokra való adaptálása.
Az Országos Választási Iroda kiszámította a ’90-es és a ’94-es választások eredménye alapján, hogy miként működne a gyakorlatban. A túlnyerés 4-5 %-ra csökkentésével elégedett lettem volna. Belesápadtam, amikor Tóth Zoltán az eredményt megmutatta: csak az első helyezetteknél lett volna egy mandátumos túlnyerés – azaz a módszer a németekénél is pontosabban arányosít. Még pótszékeket sem kellene soha betennünk az ülésterembe, mint náluk, amikor egy párt nagyon sok egyéni mandátumát kell kompenzálniuk.
- És a pártok támogatták az arányos választási rendszer bevezetését?
Ez érdekes kérdés.
Trombitás Zoltánnal, aki őket képviselte a bizottságban, több konferencián és gyűlésen együtt szerepeltünk, és propagáltuk az arányosságot. Ebben szerepe lehetett, hogy az amúgy is gyenge 1994-es eredményükhöz képest is még kevesebb mandátumot kaptak. A KDNP és az MDNP szintén támogatta. Torgyán József ugyancsak elismerően nyilatkozott a rendszeremről, gratulált hozzá, de az volt a véleménye, hogy a következő választás után vezessük be. Ez méltányolható álláspont volt. Egyedül a már kicsire zsugorodott MDF állt ellen az érdekei ellenére, ma sem tudom, miért. De ennek nem volt igazán jelentősége.
- Min bukott el akkor az új választási rendszer bevezetése?
Minden a szocialistákon múlott. Nem mertek rá nemet mondani, mivel a koalíciós megállapodás megszegése lett volna: benne volt, hogy a választási rendszert arányosítani kell. De igent se mondtak. Sokáig az albizottságba küldött képviselőjük, Toller László, aki szavazhatott volna, nem jelent meg az üléseken, szakértő helyettesítette. Amikor pedig 1997 vége felé személyesen megjelent, már az volt az álláspontjuk, hogy „mindjárt jönnek a választások, ilyen későn ekkora strukturális változást nem lehet megcsinálni”.
- Ezt úgy kell érteni, hogy az MSZP-n kívül az összes parlamenti pártnak szavazati joggal rendelkező képviselője rendszeresen dolgozott a bizottságban?
Igen.
- Szavaztak az ön javaslatáról a bizottságban?
Vita volt, de szavazás nem. Ugyanis az MSZP az 54 % mandátuma miatt matematikai vétójoggal rendelkezett a kétharmados kérdésekben. Hiába volt valamiben akár ötpárti egyetértés, ha a szocialisták nem támogatták, nem lehetett meg a szükséges kétharmad.
- Tehát az MSZP kaszálta el az arányos választási rendszert?
Igen, ez egyértelmű. Tudtommal a normaszöveg már készült a Belügyminisztériumban.
De érezhetően húzódoztak az arányosítástól. Valószínűleg azt hitték, az aránytalanság elősegíti az előzőhöz hasonló, vagy akár még nagyobb győzelmüket. Nekem négyszemközt elmondták az arányosítással rokonszenvező szocialista politikusok, hogy a felső vezetésük egy része nem akart arányosságot. Ha a ’94-es választáson nem egész egyharmadnyi szavazattal sikerült 54 %-nyi mandátumhoz jutniuk, erről az esélyről nem mondhatnak le. Így legközelebb esetleg még nagyobb sikert is elérhetnek, hiszen nagyon szerettek volna egymaguk alkotmányozni.
Horn Gyula a visszaemlékezésében például írt arról, hogy egy csoportjuk hogyan buktatta meg a széles egyetértésen alapuló alkotmányozást. Ezt az elképesztő politikai baklövésüket azzal intézte el, hogy „nem volt alkotmányozási kényszer”. Visszatekintve: tényleg nem? Ugyanez igaz az arányosságra is.
- Ha másként történik, jobb lett volna a választási rendszer?
Többről van szó. Sokkal kulturáltabb politikai légkör alakult volna ki Magyarországon.
- Mennyiben lenne más Magyarország, mi történt volna másképp az elmúlt két és fél évtizedben, ha a ’90-es években bevezetnek egy arányos választási rendszert?
Ez már inkább a sci-fi írókra tartozó téma, de válaszolok. A szocialista párt ’98-ban szinte sorsszerű büntetést, pofont kapott. Ugyanis ahogy szerették volna, valóban megismételték ezrelék pontossággal a ’94-es győzelmüket, de amíg ez korábban jó volt az 54 %-os abszolút többségre, az aránytalanságban rejlő lutri miatt négy év múlva az ellenzékbe kerülésére volt csak elég. A kisgazdapárti jelöltek visszaléptetésével a Fidesz annyi egyéni képviselői helyet elvitt, hogy hiába volt a szocialistáknál 4 %-kal kevesebb voksa, mégis több mandátumot kapott.
(A szerkesztő megjegyzése: az MSZP 1994-ben a szavazatok 32,99 %-át szerezte meg és ezzel megkapta a mandátumok 54,15 %-át, míg négy évvel később a voksok 32,92 %-ával a képviselői helyek csupán 34,72 %-a jutott neki. Tehát valóban szinte pontosan ugyanaz a szavazati arány drámaian eltérő mandátumarányt eredményezett, bizonyítva, hogy aránytalan választási rendszerben bármi megtörténhet. Az is érdekes, hogy az 1998-as eredmény igazolja, hogy aránytalan rendszerben a közhiedelemmel ellentétben nem mindig a legtöbb voksot szerző párt nyeri a választást, hiszen akkor a Fidesz csak második lett, majdnem 3,5 %-kal kevesebb szavazatot szerezve, mint az MSZP, mégis nekik lett a legtöbb mandátumuk. A Fidesz akkor 29,48 % szavazattal 148 helyet kapott, míg az MSZP 32,92 %-kal csak 134-et.)
Tehát ez a szocialistáknak nagyon szigorú büntetése volt azért, mert nem támogatták az arányos választási rendszert. Tényleg megismételték ’94-et, viszont az aránytalanságba belebuktak.
- Volt-e az országnak is büntetése?
Szerintem
Ráadásul az is bebizonyosodott már a ’90-es években, hogy
Azokat a plusz mandátumokat, amelyeket a nyertes megkap, csak másoktól lehet elvenni. A Fidesznek például több képviselői hely járt volna ’94-ben, mint amennyit megkapott, mert a különbséget a rendszer akkor a szocialistáknak juttatta.
Ez természetesen ma is így van, a győztes a többi párttól elvett mandátumokkal együtt kap aránytalanul sok képviselői helyet.
- Ön szerint lesz új választási rendszerünk, és ha igen, akkor hogyan?
Hosszabb távon meg kell valósulnia, mert szükséges az ország kiegyensúlyozott vezetéséhez, a valóban népakaraton alapuló kormányzáshoz. Rövidtávon nem tartom valószínűnek, de teljesen esélytelennek sem. A pillanatnyi rendszer ugyanis nagyon önveszélyes, kockázatos, hiszen akár kis vereségnél a kormányzó pártok jelentéktelenné válását okozhatja.
Az időközi választások ugyanis igazolták, hogy a választók arra a jelöltre szavaztak, akit a Fidesszel szemben a legesélyesebbnek tartottak, lehetett MSZP-s, Jobbikos, független. Nem érdekelte őket, hogy a pártok mit javasolnak, megegyeztek-e vagy sem, hány más jelöltet állítottak. Ha pedig az egyéni győzteseket túldíjazó mai rendszerben más viszi el az egyéni mandátumokat, akkor a mai kormánypártok a jelenlegi rendszerhez ragaszkodással éppúgy megverhetik önmagukat, mint az MSZP 1998-ban.
Kérdés, hogy a kormánypártok ezt a veszélyüket mennyire veszik komolyan. A Fidesz politikusai 1993–1994-ben átélhették már, mit jelentett, milyen érzés volt, hogy 40 % körüli népszerűségről, a biztos győzelem várakozásából hónapok alatt a bejutási küszöb közelébe zuhantak le.
Társadalmi szinten az lenne az ország érdeke, hogy végre konszolidálódjanak a pártviszonyok. Az arányos rendszer a demokratikus pártok egymással való koalícióképességét igényli, ahogy Németországban, ahol a négy nagy irányzatnak, a konzervatívoknak, szocialistáknak, liberálisoknak, környezetvédőknek majdnem mindenfajta koalíciós együttműködése létrejött már. Az alapértékeik mind hozzátartoznak az emberi természethez, csak az egyes embereknél más-más hangsúllyal. Egy parlament akkor működik eredményesen, ha ezek az értékek egyaránt helyet kapnak a döntésekben, kiegészítik, kontrollálják egymást.
Egyszóval ez a rendszer mindannyiunk érdeke. Szilárd kormányzást biztosító választási győzelmet nem törvényhozási és kommunikációs trükkökkel, hanem a választók megnyerésével lehet elérni. Aki megvalósítja az arányosítást, lehet, hogy a választók szemében többet nyerhet valósan, mint amennyit feláldozott a választójogi törvényhozási trükkök eltörlésével.
nincs szükségük arra, hogy a kormányozhatóság érdekében gyámkodjanak fölöttük, túlnyerést biztosítva egy-egy pártnak.
El tudom képzelni, hogy létrejön olyan helyzet, amikor a mostani kormányzó pártok visszatérnek a ’96-97-es önmagukhoz, és azt mondják, hogy igen, ez kell az országnak.
Név: Bánovics Attila
Email: info@elektor.hu
