"A szavazók úgy döntöttek, hogy ..."

Nincs választás, amely után ne hangozna el a fenti mondatkezdet valamely politikus, vagy elemző szájából. Aligha gondolják komolyan, hogy a szavazók, több millióan, összegyűlnek, megvitatják a helyzetet, majd „döntenek”. Másnap pedig elmennek, és ennek megfelelően húzzák be az ikszet. Mind ugyanoda.

Talán inkább arra gondolnak, hogy „a szavazók többsége úgy döntött, hogy …”. Ennek már lenne értelme, csakhogy közbeszól a valóság. A 2014-es magyarországi választáson a szavazók többsége úgy döntött, hogy a kormány bukjon meg, de a kormány maradt. Ennek a mondatnak sincs értelme. Ha a többség ellenük szavazott, akkor miért maradtak hatalmon? Mivel azonban éppen ez történt, lehet, hogy a választási rendszer az, aminek nincs értelme.

„A relatív többség”

Ennek a kifejezésnek a használata a több és a többség szó összekeverésén alapul. Például, Csányi Sándornak több pénze van, mint bármely más magyarnak, azonban nem az övé az összes magyar pénz többsége.

Ha egy halmaz valamely részhalmaza tartalmazza a halmaz összes elemének több mint 50 százalékát, akkor az a részhalmaz tartalmazza a halmaz elemeinek többségét. Bármilyen jelző fölösleges, hiszen a többség, többség, és kész.

Ha egy részhalmazban a halmaz összes elemének kevesebb, mint 50 százaléka van, akkor az a részhalmaz a halmaz elemeinek kisebbségét tartalmazza. Akármilyen kifejezést használunk rá, nevezhetjük relatív többségnek, vagy fittyenfuttynak, az akkor is kisebbség.

A több és a többség szavak jelentését csak a választói akarattal kapcsolatban szokták összekeverni, parlamenti szavazásoknál soha. Senki nem mondja, hogy egy előterjesztésből azért lesz törvény, mert a képviselők „relatív többsége” támogatja. Egy javaslatból csak akkor lehet törvény, ha megkapja a parlamentben a szavazatok több mint 50 százalékát, vagyis a többségét.

Elgondolkodtató, hogy ha egy párt a választáson nem szerzi meg a szavazók többségének a támogatását, akkor a törvényhozásban miért osztják ki neki mégis a mandátumok többségét, lehetővé téve ezzel, hogy négy évig egyedül döntsön mindenről és mindenkiről, beleértve a szavazók többségét, akik nem őt támogatták.

 

„A magyar választási rendszer a győztest jutalmazza a stabil kormányzás érdekében.”

Már megtanultuk, hogy a győztes nem feltétlenül az a párt, amelyre a többség szavazott, hanem az, amelyre többen szavaztak, mint bármely másik indulóra. Így aztán a voksok kisebbségével, akár 30, vagy 20 százalékával, is lehet „nyerni”.

Aránytalan rendszerben a győztes „jutalma” nem az, hogy több mandátumot osztanak neki, mint a többi pártnak, hanem hogy többet, mint amennyire szavazatai alapján jogosult. 2014-ben a Fidesz több voksot szerzett, mint bármely másik párt. Szavazati aránya alapján így neki járt a legtöbb képviselői hely, pontosan 93. Ez valóban több mint amennyire a Baloldal (53), a Jobbik (42), vagy az LMP (11) jogosult lett volna voksai alapján.

A Fidesz azonban nem 93, hanem 133 mandátumot kapott, 40-el többet, mint amennyi járt. Ugyanakkor a többi parlamenti pártnak, a nekik összesen járó 106 helyett csak 66-ot osztottak. 40-el kevesebbet.

A különbség mértéke azért megegyező, mert ez ugyanaz a 40 képviselői hely, amit a rendszer előbb elvett az ellenzéki pártoktól, illetve azok szavazóitól, majd odaadta a kormánypártnak, illetve az ő szavazóinak. A köznyelvben ezt a legenyhébb kifejezéssel is eltulajdonításnak nevezik. Semmiképpen sem jutalomnak.

Az eszközt a stabil kormányzás céljával szentesítik. Utóbbi feltétele, hogy egy politikai erő rendelkezzen a parlamenti mandátumok többségével. Ami úgy is elérhető, hogy a pártok tárgyalnak, megegyeznek, majd koalíciót kötnek egymással, és közösen kormányoznak. Más megfogalmazással: dolgoznak.

A győztes „jutalmazása” a „stabil kormányzás” érdekében viszont azt jelenti, hogy a szavazók többsége kénytelen lemondani a neki járó parlamenti képviselet egy részéről azért, hogy egy párt a voksok kisebbségével is hatalomra kerüljön. Így nem szükséges tárgyalással, megegyezéssel, koalícióval bajlódnia.  A választópolgár tehát áldozatot hoz, hogy a politikusnak ne kelljen dolgoznia.

„Más országokban is van aránytalan választási rendszer.”

 

Ez igaz. Például az Egyesült Államokban, vagy az Egyesült Királyságban. Máshol pedig a szavazói akarat alapján osztják a mandátumokat, például Ausztriában és Németországban.

Az aránytalan választási rendszert több száz éve találták ki olyan emberek, akik lóval közlekedtek, rabszolgákat tartottak, és hírből sem ismerhették az elektromosságot. Az arányos rendszer viszont a modernkor terméke csakúgy, mint a nők szavazati joga, a törvény előtti egyenlőség, és az okostelefon. Bármire lehet találni példát, a kérdés hogy melyiket tekintjük követendőnek.

„Bizonytalan szavazók.”

 

Politikusok hajlamosak egységesen bizonytalannak nevezni azokat, akik nem szavaznak. Mintha a választásoktól való távolmaradás egyetlen oka az lehetne, hogy egyes tesze-tosza, akarat nélküli emberek képtelenek eldönteni, melyik pártra adják a voksukat. Az adatok azonban egy másik történetet mesélnek. 

1990 óta Magyarországon és Németországban is hét parlamenti választást tartottak. A részvételi arányokat átlagolva a következő eredményeket kapjuk:

• Magyarország: 64,97 %
• Németország: 76,87 %

Az eltérés egyik oka valószínűleg az, hogy míg a német választók biztosak lehetnek benne, hogy bármely parlamenti pártra szavaznak, megkapják a nekik járó képviseletet, addig nálunk ennek az ellenkezője igaz: a magyar választó abban lehet biztos, hogy nem kapja meg a neki járó képviseletet a szavazata után.

Az átlagos részvételi arányok közötti eltérés mértéke majdnem 12 százalékpont, ami Magyarországon nagyjából 1 millió embert jelent. A rendszerváltás óta átlagosan ennyivel többen szavazhattak volna, ha nálunk is arányos választási rendszer lenne.

Sőt! A legutóbbi választáson, Magyarországon 61,73 %, a hasonló népességű, de arányos rendszert alkalmazó Ausztriában 74,9 % volt a részvételi arány. Az osztrákoknál még ez is „kirívóan” alacsonynak számít, ugyanis náluk 1990 óta átlagosan 81,36 % a részvétel. Az ugyancsak arányos rendszert alkalmazó Hollandiában a 2017. március 15-én megtartott választáson 81,9 % adott le érvényes szavazatot.

Mielőtt tehát bárki bizonytalannak nevezne több millió választópolgárt, gondolkodjon el azon, hogy vajon a nem szavazás lehet –e tudatos döntés eredménye. Azok pedig, akik Magyarországon a kormány leválthatóságának esélyét a részvételi arány növekedésében látják, tegyék fel maguknak a kérdést, hogy ebben a választási rendszerben ez egyáltalán lehetséges –e.