Tényleg, minek szavaznak?

Hofi anyósának nemcsak az amerikai választási rendszer adna témát. 2015-ben az Egyesült Királyságban a Konzervatív párt a szavazatok 36,9 százalékát szerezte meg, mégis megkapta a parlamenti mandátumok több mint felét. A párt úgy került egyedül hatalomra, hogy a szavazók majdnem kétharmada, 63 százaléka, nem is az ő jelöltjeire voksolt!

2014-ben Magyarországon a Fidesz 45 százaléknyi szavazattal 133 mandátumot kapott. Miközben a többi párt 55 százaléknyi vokssal 66-ot. A Fidesz úgy maradt hatalmon, sőt, kapott kétharmadnyi mandátumot a törvényhozásban, hogy a szavazók jelentős többsége nem rá, hanem ellene szavazott.

Aránytalan választási rendszerben a szavazati arányoknak olyannyira nincs köze a parlament összetételéhez, hogy a képviselői helyekről akár sorsolással is dönthetnének. Az viszont inkább tűnne szerencsejátéknak, mint demokráciának. Valójában szó sincs sorsolásról. A helyzet rosszabb.

Az aránytalan választási rendszer matematikája

Bármilyen esetlegesnek tűnik a pártok szavazati és mandátumarányai közötti viszony, van matematikai összefüggés. Az arányos választási rendszerről szóló cikkünkből kiderült, hogy egy kis halmazelméleti hókuszpókusszal könnyen kiszámíthatjuk, hogy mi mennyi, és miért annyi.

Most megtesszük ugyanezt az aránytalan választási rendszereknél is.

A felső halmaz elemei a szavazatok, az alsó halmaz elemei a mandátumok. Keressük meg a különbségeket!

A Fidesz részhalmazának mérete sokkal nagyobb az alsó, mint a felső halmazban. Az összes többi párté viszont kisebb. Más különbség nincs, ezért tételezzük fel, hogy a két jelenség összefügg egymással. Tippünket számolással ellenőrizhetjük. Először számítsuk ki, mennyivel lett nagyobb a Fidesz részhalmaza, majd azt, hogy mennyivel kisebb az összes többi. Más szóval, mindkét oldal esetében vonjuk ki a mandátumarányból, a szavazati arányt.

Fidesz: 66,83 – 44,87 = +21,96

A többi: 33,17 – 55,13 = -21,96

A két folyamat nemcsak összefügg egymással, hanem ugyanaz. A számok megmagyarázzák, hogy miért magasabb a kormánypárt mandátumaránya, mint a szavazati: ugyanazért, amiért az összes többi párté alacsonyabb. A rendszer utóbbi pártoktól elvette a voksaik után nekik járó mandátumok egy részét, majd odaadta azokat a Fidesznek. A pártokat senki nem sajnálja emiatt, ezért megfogalmazzuk másképp: a rendszer az ellenzéki szavazóktól vette el a nekik járó parlamenti képviselet egy részét, amelyet azután odaadott a kormánypárt szavazóinak.

Minden aránytalan választási rendszerben ez történik. A 2016-os amerikai elnökválasztáson két olyan „jelölt” volt (az egyik Donald Trump, a "másikról" bővebben itt), akinek elektori aránya magasabb, mint szavazati. A különbség esetükben összesen +11,04 százalékpont. Vajon mi lesz az eredmény, ha kiszámoljuk, hogy az összes többi jelölt elektorainak aránya mennyivel alacsonyabb, mint szavazataiké? Nem kell találgatni: -11,04 százalékpont. Most már tudjuk, hogy azért Donald Trump lett az elnök, mert ő nemcsak a saját szavazataiból, hanem minden más jelölt voksaiból is kapott elektorokat. Akik ellene szavaztak, valójában rá is.

Aránytalan választási rendszerben a hatalomra kerülő pártot nem "megjutalmazzák" az extra képviselői helyekkel, hanem ez a párt a rendszeren keresztül lenyúlja más pártok mandátumait. Einstand, akár a Pál utcai fiúkban. Aránytalan választási rendszerben bármi megtörténhet. Ennek oka, hogy nem a szavazói akarat alapján osztják a mandátumokat.

Az aránytalan választási rendszer jellemzői

• Senki nem azt kapja, ami jár. Az egyik szavazó kevesebb képviselethez jut annál, mint amennyire jogosult, a másik többhöz. És utóbbi előbbi kárára gazdagodik.
• Kiszámíthatatlan. Tetszőleges szavazati aránnyal hatalomra lehet kerülni. A pártokat semmi nem kényszeríti arra, hogy olyan politikát folytassanak, ami a választók többségének az érdekét szolgálja.
• Minden egy kézben. Nagy a valószínűsége, hogy egyetlen párt, egyedül mandátumtöbbséget kap a törvényhozásban, akkor is, ha a szavazók kisebbsége támogatja. Emiatt a pártoknak nem kell egymással tárgyalni, kompromisszumot kötni, megegyezni. És nem kell úgy viselkedniük, hogy erre lehetőségük legyen.

Az aránytalan választási rendszer evoluciója

Új-Zélandon másfél évszázadon át használtak aránytalan választási rendszert. Majd két egymást követő választáson is megtörtént (1978, 1981), hogy nem a győztes, hanem a vesztes párt kapta meg a mandátumok többségét, és ezzel a hatalmat. Bizonyítva, hogy aránytalan választási rendszerben tényleg bármi megtörténhet.

A választók elégedetlensége miatt elindult egy reform mozgalom, melynek eredményeként népszavazást írtak ki a választási rendszerről. Az 1992-es új-zélandi referendum „A” részében arról dönthettek a választók, hogy megtartsák –e az aránytalan, úgynevezett „First-Past-The-Post" rendszert, vagy változtassanak rajta. 85 százalék voksolt a változásra. A „B” részben négy különböző rendszerből választhatta ki mindenki a neki legszimpatikusabbat. Ezekből három rendszer aránytalan, egy arányos. Utóbbira voksolt a szavazók 70,5 százaléka.

Az új-zélandi példa azt mutatja, hogy ha a választópolgárok maguk döntenek a választási rendszerről, akkor az arányosnak nincs versenytársa.