kezdőlap - Felfedező
 
A Trump effektus
Sokan kiröhögték az amerikaiakat a tavalyi elnökválasztás után. Pedig Magyarországon ugyanúgy megtörténhet, hogy nem a választás győztese lesz a választás nyertese.

Sajnálom, hogy tőlem kell megtudniuk, de a magyar választási rendszerben nincs olyan szabály, hogy a legtöbb szavazatot szerző párt kapja a legtöbb parlamenti mandátumot. Vagyis előfordulhat, hogy a vesztes lesz a győztes.

 

A „hülye” amerikaiak, britek és új-zélandiak

 

2016-ban majdnem 3 millióval többen szavaztak Hillary Clintonra, mint Donald Trumpra, mégis utóbbi lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Itt írtunk róla, hogyan jött ki ez az eredmény, ami, attól hogy van rá magyarázat, még nem lesz kevésbé sokkoló. És nem is példa nélküli. Alig másfél évtizeddel korábban George W. Bush félmillióval kevesebb voksot szerzett, mint Al Gore, és ez a hátrány „elég volt neki arra”, hogy ő legyen az elnök. 

Az Egyesült Királyságban az elmúlt száz évben háromszor fordult elő, hogy a parlamenti választáson nem a győztes, hanem a vesztes párt kapta a legtöbb mandátumot. 1929-ben és ’74-ben a Munkáspárt örülhetett. Előbbi alkalommal 1,2, utóbbi esetben 0,6 százalékponttal kevesebb voksa ellenére több mandátumot kapott, mint bármely másik párt. Igaz, nem került többségbe a parlamentben, viszont kormányra igen, kisebbségi kormányra. A legszebb viszont az 1951-es választás, amikor a Konzervatívok 0,8 százalékponttal kevesebb szavazattal, mint a Munkáspárt nemcsak több mandátumot kaptak, de többségbe is kerültek a parlamentben. Vagyis úgy jutottak egyedül, a koalíciókötés kényszere nélkül hatalomra, hogy elveszítették a választást. 

Új-Zélandon kétszer egymás után sikerült ugyanez a bravúr. A National Party 1978-ban és 1981-ben is úgy kapott parlamenti többséget, és ezzel egyedül hatalmat, hogy nemcsak nem szerezte meg a szavazatok többségét, de kevesebbet szerzett, mint a Munkáspárt. 

 

Az okos magyarok

 

Nálunk az aránytalan választási rendszert azzal szokták védeni, hogy „persze, de azért a legtöbb szavazatot szerző párt nyeri a választást, nem?”  Általában igen. De előfordulhat, hogy nem. Olyannyira, hogy már elő is fordult. A rendszerváltás óta kétszer. Egymás után kétszer

1998-ban és 2002-ben. Ez még az előző választási rendszer volt, ami drámaian különbözött a mostanitól (itt írtunk róla, pontosan miben). Vannak azonban hasonlóságok is. Mindkét rendszer aránytalan, és mindkettő vegyes. 

1998-ban a Fideszre 3,44 százalékponttal kevesebben szavaztak, mint az MSZP-re, mégis előbbi párt 14-el több képviselői helyet kapott a parlamentben. Ez nem volt elég az önálló mandátumtöbbséghez, de koalícióban hatalomra került a Fidesz, amely négy évvel később 0,98 százalékponttal megint kevesebb voksot szerzett, mint a szocialisták, ennek ellenére ismét több képviselői helyet osztottak neki, 10-el többet.  Ezúttal viszont az MSZP tudott koalíciót kötni az SZDSZ-el és kettejüknek együtt már megvolt a mandátumtöbbsége, így hatalomra kerültek. 

Vagyis ’98-ban a választáson a vesztes párt kapta a legtöbb mandátumot, amivel hatalomra került, négy évre rá a választáson győztes párt csak a második legtöbb mandátumot kapta, és azzal került hatalomra.

(Mielőtt bárki felkiáltana, hogy lám, a sors igazságot szolgáltatott, játsszon el egy pillanatra a kérdéssel, hogy ha a hatalomról a sorsnak kell döntenie, akkor minek vacakolunk választásokkal?) 

 

A mostani rendszer

 

Ilyesmi az új választási rendszerben is előfordulhat, elméletileg. Hogy miért csak elméletileg, azt képtelenség röviden elmagyarázni, ezért kénytelenek elhinni nekem, vagy elolvasni ezt az iszonyú hosszú elemzést. 

 

Miért nem a győztes a nyertes?

 

Koncentráljunk most erre a kérdésre. 

A legegyszerűbb válasz, hogy aránytalan választási rendszerben nem a szavazatok alapján osztják a képviselői helyeket.

Ha pedig nem a választók akaratán múlik, hanem maga a rendszer dönti el, ki mennyi mandátumot kap, akkor miért várjuk, hogy a legtöbb szavazatot szerző pártnak osszák a legtöbb képviselői helyet? Ugyanakkor van matematikai válasz is, bár kissé bonyolultabb. Íme: 

↑ = ↓

Aránytalan rendszerben mindig vannak pártok, amelyeknek magasabb a mandátumaránya, mint a szavazati (ezt szimbolizálja a felfelé mutató nyíl), és vannak, amelyeknek alacsonyabb a mandátumaránya, mint a szavazati (ezt meg a lefelé mutató). Az eltérés pontosan egyforma mértékű. Előbbi pártoknak ugyanannyival magasabb a mandátumaránya, mint a szavazati, mint amennyivel utóbbiaké alacsonyabb.  

Azért van így, mert az aránytalan választási rendszer elveszi utóbbi pártoktól a nekik járó képviselői helyek egy részét (ezért lesz nekik alacsonyabb a mandátumarányuk, mint a szavazati), és odaadja előbbi pártoknak (akiknek ezért lesz magasabb). Mivel ugyanazokról a mandátumokról van szó, az eltérés mértéke egyenlő. Csak éppen, míg egyik párt szavazói profitálnak ebből, hiszen több parlamenti képviselethez jutnak, mint amennyi jár nekik, addig a másikra szavazók rosszul járnak, mert kevesebb képviseletet kapnak, mint amennyi jár. 

Az aránytalan rendszer elveszi a képviseletet az egyik szavazótól, és odaadja azt a másiknak. Utóbbiak előbbiek kárára járnak jól!

Kitől veszi el, és kinek adja oda? Attól függ, mit írtak bele a választási törvénybe. A lényeg, hogy 

nem a szavazók döntésén múlik, hogy ki jár jól, vagy rosszul a rendszerrel.

Hanem azon a törvényen, amelyet a hatalmi elit megalkotott. Nem fogják kitalálni hogyan: a választók megkérdezése nélkül. 

Ami a matekot illeti, a fenti egyenletben szereplő nyilak hosszúsága választásról választásra változik. Ami aránytalan rendszerben állandó, hogy vannak nyilak, és az eltérés mindig ugyanakkora. Ha pedig elegendően nagy, akkor egy párt a szavazatok kisebbségével is megkaphatja a mandátumok többségét. Azért, mert olyan képviselői helyeket is kioszt neki a rendszer, amelyek más pártokra leadott szavazatokból származnak. 

Ezért fordulhat elő, hogy a választáson kevesebb voksot szerző párt kapja a legtöbb mandátumot. Ugyanis olyan képviselői helyekhez is hozzájut, amelyek más pártok szavazataihoz tartoznak. 

 

Okos magyarok?

 

A történeti hűség kedvéért, az Egyesült Királyságban egy teljes évszázad alatt háromszor fordult elő, hogy a választás vesztese kapta a legtöbb mandátumot. Magyarországon alig negyedszázad alatt kétszer. 

Új-Zélandon pedig az említett két eset után elindult egy reform mozgalom, amelynek az lett a vége, hogy 1992-ben népszavazást tartottak a választási rendszerről. Négy lehetőséget kínáltak fel, ezekből három aránytalan volt, és csak egy arányos. Nem fogják kitalálni, mi történt! A szavazók 70,5 %-a az arányos választási rendszerre voksolt. Ezért nekik most az van.

még több Felfedező
 
Nálunk soha nem az, és ott van még Áder János, meg a kampányszabályozás is.
Mutatunk egy okot arra, hogy miért elégedetlenek olyan sokan a politikával.
Mutatunk egy ábrát, amely megmagyarázza a Jobbik büntetését, és az egész magyar politikai helyzetet.
Aktuális
 
Vélemény
 
„Amíg a Fidesznek megvan a kétmillió szavazója, hatalmon marad” – mondják gyakran elemzők. A kijelentő mondat lehetne felkiáltó is. Egy kérdésért kiált fel: Normális? Itt 8 millió választópolgár van!
Azt kérdezte a 14 éves fiam, hogy mi ez a brüsszelezés meg sorosozás? Miért kell ezeket megállítani? Őt már úgy megsavazta a politika, hogy ha tehetné, akkor sem szavazna. És kinek jó az alacsony részvétel a választásokon?
Gulyás Márton látja, hogy a Fidesz a választási törvény aránytalanságait a legrosszabb kommunista időket idéző média bebetonozásával teljesítette ki. Rab László (Népszabadság) írása.
Dokumentumtár
 
Kapcsolat
 

Név: Bánovics Attila

Email: info@elektor.hu

Címkefelhő