címlap
 
Az idei választásokra sok szakértő a „bármi megtörténhet” jóslattal állt elő, mi pontos előrejelzésekkel. Most ellenőrizzük.
Megmondjuk előre a 2018-as választás eredményét. Következik a nagy kísérlet. Eldől, hogy leváltható –e a kormány.
Pénzfeldobással is megtalálhatjuk a legesélyesebb ellenzéki jelöltet. Kérdés, hogy mire a legesélyesebb.
 
 
Úgy tűnik, hogy a választás már a plakátokkal eldőlt. Mutatjuk, hogyan.
Öt változtatás, amelyek mindegyike kevesebb, mint egy perc munkát adna a politikusoknak, mégis demokratikussá tenné a választásokat.
Magyarországon egy politikai erő nem azért kerül hatalomra, mert a többség így döntött. Ami azt illeti, éppen annak ellenére.
 
A baloldalnak és a Jobbiknak nagyjából ugyanannyi plakátja lesz a kampányban, így jelöltjei egyforma erősnek tűnnek majd, a Fidesz pedig viheti az egyéni mandátumokat.
Egy ellenzéki győzelem tanulságai.
A Fidesz olyan hatalomra hajt, amellyel bármit megtehet. Ehhez többre van szüksége, mint a mandátumok kétharmada. Vélemény.
 
Avagy, hogyan bizonyítjuk, hogy nem leváltható a kormány. Vagy azt, hogy igen.
Nem érvényesülhet a szavazók akarata a magyarországi választásokon. Újabb két előrejelzés 2018-ra.
Egyformán szavazunk, de a rendszer mondja meg, ki, mit kap a voksáéért. Az egyik választót büntetik, a másikat jutalmazzák. És ez még nem minden.
 
A hatalom bebetonozása, vagy az ország rendbetétele? Kisebbségi uralom, vagy igazságos verseny? Tóka Gábor politológussal az új választási törvényjavaslatról beszélgetünk.
Orbán Viktor nem focista, mert nem adja le a labdát – mondja Kukorelly Endre író, költő, aki szerint a magyar értelmiség kómában van. Az LMP volt képviselője felszólító módba tenné a párt nevét: Legyen más a politika!
Az ellenzéki pártok érdemi lépést tettek azzal, hogy elkötelezték magukat a választási reform mellett a Közös Ország Mozgalommal - mondja Haraszti Miklós. Mi lesz ebből? Interjú.
 
A miniszterelnök-jelölt szerint, ha negyven körzetben nyer az ellenzék, akkor a Fidesz nem tud kormányt alakítani. Karácsony Gergely viszont már most nem tud számolni.
Amikor az EU ellen harcol a magyar kormány, akkor a mikrochip ellen harcol.
Egy olyan országban, ahol nem a választók döntenek a parlament összetételéről, és ahol a legfontosabb kérdésekben tilos a népszavazás, a Demokratikus Koalíció megfosztaná szavazati jogától a határon túli magyarokat.
Vélemény
 
„Amíg a Fidesznek megvan a kétmillió szavazója, hatalmon marad” – mondják gyakran elemzők. A kijelentő mondat lehetne felkiáltó is. Egy kérdésért kiált fel: Normális? Itt 8 millió választópolgár van!
Azt kérdezte a 14 éves fiam, hogy mi ez a brüsszelezés meg sorosozás? Miért kell ezeket megállítani? Őt már úgy megsavazta a politika, hogy ha tehetné, akkor sem szavazna. És kinek jó az alacsony részvétel a választásokon?
Gulyás Márton látja, hogy a Fidesz a választási törvény aránytalanságait a legrosszabb kommunista időket idéző média bebetonozásával teljesítette ki. Rab László (Népszabadság) írása.
Dokumentumtár
 
Kapcsolat
 

Név: Bánovics Attila

Email: info@elektor.hu

Címkefelhő